Magyar
Markó Iván - Nem hátrál meg

A Magyar Fesztivál Balett május 24-én mutatja be Markó Iván új darabját, Az ember tragédiáját a Pesti Magyar Színházban. Az előadásról beszélgettünk a darabban önmagára is szerepet osztó társulatigazgatóval.

Fotó: Kálló Péter

Korábbi nyilatkozatai szerint nagyon sokat jelent önnek Az ember tragédiája. Mi adta a legtöbbet?
– A Jóisten és Lucifer közötti vita, illetve Ádám és Éva kapcsolata. Évszázadokon, évezredeken át Ádám mindig Évába szerelmes, ez egy örök kapcsolat, nem egy életre szól, hanem a végtelenségig.

 

Mióta gondolkodik azon, hogy ebből darabot készít majd?
– A Pesti Magyar Színház, ahol a darabot bemutatjuk, régen a Nemzeti Színház volt. Ott én több Tragédia-előadást láttam, a legemlékezetesebb a Sinkovits Imre, Váradi Hédi és Kálmán György főszereplésével bemutatott változat volt. Láttam Győrben is, ahol egy nő, Berek Katalin volt Lucifer. Azt gondolom, a Jóisten abszolút tény, a létezés, a teremtés eredete, Lucifer pedig nem létezik. Lucifer mi vagyunk, az emberi esendőség, a hibáink, bűneink. És a Jóisten is mi vagyunk, mert az, hogy higgyünk, alkossunk, szeressünk, építsünk, az maga a Jóisten, ami bennünk van.

Monumentális műről van szó. Hogyan adaptálta ezt?
– Valóban monumentális látványában, díszleteiben, jelmezekben. Két dologra törekedtem: hogy tisztelettel legyek Madách Imre és mentora, Arany János iránt, ugyanakkor a mai ember számára is érthetővé, átláthatóvá akartam tenni a művet, hisz a mai napig érvényes. A végén lesz még egy kis meglepetés is, de erről nem szeretnék beszélni. Alapvetően egy táncszínházi darab, így az összes mondat nem hangzik el, csak a lényeg, az alapfilozófia. Abban bízom, hogy az ember szó a meghatározó az előadásban, az a szó, amelynek lényegét egyre kevésbé értjük. Nekem minél többet kell tennem, hogy az emberséget megőrizhessük.

Az ígért meglepetés befolyásolja a darab végkifejletét?

– Abszolút nem befolyásolja, inkább megerősíti azt.

Mitől lesz 2013-ra érvényes üzenetű ez a darab?
– A jelmezektől, a díszletektől és a zenétől. És természetesen a tánctól.

Saját magára is osztott szerepet.
– Igen. Hangban én vagyok a Jóisten, színpadon pedig Lucifer. Kitoltam magammal, amikor az ember a hatvanhetedik évében van, ezt nem illik. De sosem voltam olyan, aki meghátrált a küzdelemtől.

Korhatáros lesz a darab. Miért?
– Tizenhat éven felülieknek szól. Nincs benne semmi meztelenség, a római képben van olyan erotika és őszinteség, amit a mai tizenhat évesek nemhogy ismernek, de már gyakorolnak. Bulvárosan fogalmazva, ez egy történelmi krimi, kell ahhoz bizonyos fokú érettség, hogy az ember megértse.

Könyvet is ír. Ez hogy áll?
– Már hat éve írom. Rájöttem, hogy ehhez hihetetlen nyugalom szükséges, én pedig feszültségben, küzdelemben élek. Kétharmada kész, nyáron be fogom fejezni, novemberre megjelenik. Ezt megfogadtam a Jóistennek és magamnak is. Nekünk, esendő embereknek egy lehetőségünk van: az őszinteség. Ennek a jegyében írom. Nem önéletrajz: persze az én történeteimről szól, nagyon szubjektíven, de a történetek tényszerűek. Van benne szépirodalom, krimi, bulvár, az élet. Természetesen ha mindent meg akartam volna írni, egy könyvtárat kellett volna, de ezt nem akartam. A számomra meghatározó emberekről írtam, neveket csak a családomból és a külföldi kapcsolataimból írok ki. Egyéb neveket nem írok, úgy gondolom, hogy így tiszta. A címe A magány mosolya lesz.