Magyar
A magányos zongora
  • koreográfia: Markó Iván
  • zene: Chopin, Debussy, Scriabin, Liszt Ferenc
  • díszlet-jelmez: Stephan Jöris
  • jelmez: Libor Katalin

Szereplők:

  • Hajléktalan férfi:  Szekeres Lajos m.v.
  • Hajléktalan nő: Sandra Ockaji
  • Vállalkozók: Riedl Ágnes, Ottlik Márta, Séra Mónika, Tóth Rita, Glogovácz Tamás, Hajzer József, Pétery György, Virág András
  • Újgazdagok: Szabó Edina, Kaprinay Tibor/Tóth Rita, Virág András
  • Álomszerető: Issovits István/Pétery György
  • Forradalmár: Glogovácz Tamás/ Hajzer József
  • Nők: Ottlik Márta, Riedl Ágnes, Séra Mónika, Tóth Rita, Gábor Barbara, Kocsis Brigitta, Szabó Edina
  • Férfiak: Pétery György, Issovits István, Kaprinay Tibor, Virág András, Németh Norbert


A magányos zongora
… álmokról és valóságról, hétköznapjainkról és vágyainkról, s mindeközben a mai Magyarországról szól költői képeken át.

Álmok… Európa ezen fertályán talán többet álmodnak az emberek. A történelem és a sors viharai úgy hozták, hogy hosszú évtizedeken át gyakran csak az álmok jelenthették a reményt, s bár a rendszerek változtak az álom és a remény maradt. Egy idealizált boldogságkép színezi az álmainkat, majd ocsúdva ugyanezen a vágyak árnyékában szürkévé kopnak a nappalok. A kiábrándult hétköznapok közt álmodik a nyomor. Az elegáns, drága ruhákba burkolt sivár lélek nyomora épp úgy, mint a lesoványodott, rongyokba öltözött hontalan testé. Fellángolnak, majd hamvába hullnak hitetlen hitek, s közben mégis működik minden, mozog a gépezet akárcsak egy gépzongora billentyűi, noha nem játszik rajta senki. De még a gépzongora is álmodik, hogy lesz majd kéz, amely élővé formálja élettelenné dermedt hangjait. Álmában játssza a magány szimfóniáját, egy még be nem fejezett művet gazdag és szegény emberekről, akik zilált valóságunkban még dédelgetik álmaikat.