Gyerekfejjel még nem ismertem azt a mondást, hogy „soha ne mondd, hogy soha”.
Alig 30 évvel az első balettélményem után, a férjem munkájából adódóan megnéztem a Magyar Fesztivál Balett Menyegző, és Boleró című előadását. Sírt a lelkem gyönyörűségtől, amit az alatt a másfél óra alatt éltem át. Az előadás végén megjelent Markó Iván, a társulat alapítója, vezetője és mestere, a közönség pedig 15 percig állva tapsolt. Jó nekik, mert az élmény kíséri őket, akármerre lépnek fel az országban, ez élteti és hajtja tovább a Mestert.
|
Weiterlesen...
|
Bevallom, sosem voltam még balettelőadáson. Biztos nagyon szép, nagyon jó - gondoltam -, de a drámát vagy a komédiát inkább verbálisan és arcjátékon keresztül értem és élvezem.
Kezdő balettnézőként, ezért egy meglehetősen egyszerűsített alapon döntöttem a Rómeó… mellett. Az egyszerű alap nagyjából két név: az egyik Markó Iváné (ez helyénvaló érv egy balett mellett), a másik pedig Verebes István (ez nem annyira helyénvaló érv, viszont olyan bizarrnak tűnt, hogy kellően kíváncsivá tett). Hát „ez” még balettozik is? Nem hiszem el.
Ráadásul a MűPA a helyszín, amelynek Fesztivál Színházában eddig még nem jártam. Most már igen. Végre még egy „nagyszínház”, ahonnan az utolsó sorból is ragyogóan látni a teljes színpadot. Nem lóg be az előző sorból fej, váll miegymás a 2/3-ad színpadképbe, ahogy ez a legtöbb régi színháznál működik (többek közt ezért is vagyok kamaraszínház rajongó).
Az ismertető szerint Markó Iván Shakespeare legendás szerelmi történetét álmodta a 21. századi Jeruzsálem történelmi falai közé. Mivel cseppet sem mozgok otthonosan a „balett nyelvben”, ezért, a Shakespeare tragédia ismerete nélkül nem sokat értettem volna az eltáncolt történetből. Annyit igen, hogy gyönyörű, szenvedélyes a tánc. A díszlet leginkább egy sátort idéző ponyva, amely le-fel süllyedve varázsolja elő a szereplőket. Markó nyitja-zárja az előadást. Az elején narrátor, röviden beszél, de ennyi idő alatt is érezhető a karizmája. A végén viszont nem értettem a szerepét. Verebes is eltáncolja, amit kell, nem türemkedik előtérbe. Végül is most a fiatal táncosok a főszereplők. Hihetetlen az energiájuk. Szépek, feszesek.
A zenéért meg önmagában is érdemes beülni a nézőtérre. Átütő, szenvedélyes, forrón izzó, amikor drámai. Nagyon bensőséges, gyengéd, amikor szeretet, harmóniát sugároz. Ez a klezmer és arab zene Jávori Ferenc-módra, ötcsillagos.
Forrás: http://szinhazesmiegymas.blogter.hu |

Táncos, koreográfus, nagyon sok díjat nyert művész, a Győri Balett megalapítója, a Fesztivál Balett vezetője, és még sorolhatnám. De ha megkérdeznénk, szerintem ő ezt emelné ki: alkotó művész. Több helyen is nyilatkozta már, hogy napi 24 órát táncol. "Hároméves voltam, amikor a rádió zenéjére elkezdtem táncolni az ágyban" – olvashatjuk tőle a Deluxe magazinban.
Ha az előbbi két mondatot összerakjuk rájöhetünk, hogy az úriembernek az agytekervényei is táncmozdulatokba rendeződtek az évek során. Reggel bemelegít, egész nap koreografál, és közben bemutatja a táncosoknak, mit hogyan képzel el, azután elviszi kedvenc kutyáját sétálni. Valószínűleg ennek köszönheti a mai napig meglévő fiatalosságát és fittségét.
De honnan indult? 1947-ben született Balassagyarmaton, és mint már olvashattuk, három évesen kezdett táncolni. Az Állami Balett Intézetbe felvételizett, ahonnan kétszer elutasították, mert úgy gondolták nem alkalmas táncosnak. Harmadszorra, kis segítséggel, fölvették.
|
Weiterlesen...
|

Markó Iván Kossuth-díjas balettművészt, a Magyar Fesztivál Balett társulatának igazgatóját készülő könyvéről, a Rómeó és Júlia Jeruzsálemben című táncdrámájáról, a tánc őszinteségéről, a művészi teremtés titkairól és a feltámadásról faggattuk.
– Két éve ír egy könyvet. Nem láttam a kéziratot, nehéz elképzelni, mit s hogyan ír Markó Iván, a világhírű balettművész, hiszen a balett nem a szavakkal hódít. Hogyan szólna a majdani könyv előszava?
– Az ötvenes évek elején nem volt divat zsidónak lenni. Anyai ági nagyapám határozta meg az egész család szellemi, érzelmi életét. Igen, az egész családét, mert együtt laktunk tizenegyen Budapest szívében, a Hajós utcában, egy kopott bérlakásban.1952 telén, karácsony előestéjén hatalmas pelyhekben hullott a hó. Nagyapám a huzatos kapualjban kis asztalkán árulta Márta nagynéném festett díszdobozait. De nem járt már az utcán senki, csak én húzogattam magam után kis faszánkómat a térdig érő hóban. Csodáltam őt.
|
Weiterlesen...
|
|
|